Akupunktúra története
Egy ősi kínai legenda szerint az emberiség történetének eredete Pan Ku-hoz köthető, aki a világegyetemet az őskáoszból kiemelte mintegy 281 ezer éve. Miután megalkotta a világmindenséget, arányosan elosztotta az ellentétes jelenségeket, a Yint és a Yangot.
Ezen elmélet szerint a világ egységes egész, mely két egymásnak ellentmondó elv egységének az eredménye. A körülöttünk lévő természeti környezet minden jelensége magában foglalja a Yint és a Yangot (hideg-hőség, éjszaka-nappal, lent-fent, elöl-hátul stb.). Ugyanakkor e két fogalom nem abszolút, mivel egyik a másikká átalakulhat, illetve az egyes jelenségek tovább bonthatók.
A Yin és a Yang bár egymással ellentétes, mégis egymást kölcsönösen kiegészítő fogalmak.
Ahhoz, hogy az emberi szervezet egészséges lehessen, a Yinnek és a Yangnak egymással kiegyensúlyozott arányban kell lennie. Ha ez az egyensúly megbillen, akkor beszélünk betegségről.
Az akupunktúra feladata az egyensúly megtartása /prevenció/, a Yin-Yang egyensúly megbomlásának megakadályozása, illetve betegségek esetén az egyensúly helyreállítása.
Az ősi Kínában a gyógyítást tudós papok végezték. Megfigyelték, hogy ha valaki lábának meghatározott részén szúrt sérülést szenved, akkor elmúlhat pl. fejfájása, gyomorgörcse. Gyógyításra hegyes köveket, csonttűket használtak.
A kínai filozófia, tudományos gondolkodás és a kínai civilizáció megalapozója Fu Xi császár volt. Nevéhez fűződik a trigamok megalkotása. Shen Nung az önmagán kipróbált gyógyfüvek hatásait elemezte, növényi kivonatokkal gyógyított bizonyos betegségeket. Nevéhez fűződik a faeke felfedezése és az öt gabona megművelése.
Az akupunktúra eredete Huang Ti, a „Sárga Császár” nevéhez köthető, aki az ie. III. évezredben uralkodott.
Nevéhez fűződik a legősibb orvosi szakkönyv, a „Huang Ti Nei Ching”, avagy a „Sárga Császár Belgyógyászati Könyve”. E könyv egyszerű párbeszédes formában íródott, ahol a császár kérdéseket tesz fel (pl.: Mi okozza az álmokat?).
Az udvari orvosok válaszaikba beleágyazzák a Yin-Yang fogalmait, az energiaáramlás törvényszerűségeit, a világegyetem és az ember (makro- és mikrokozmosz) kölcsönhatásait. Leirják az öt alapelemet (Tűz, Föld, Fém, Víz, Fa), valamint az ezeknek megfelelő színeket, ízeket, érzelmeket.
A könyv második része, a Ling Shu (Az akupunktúra) leírja a szúráspontok fajtáit, a csatornák rendszerét és azoknak a belső szervekkel való kapcsolatát, az akupunktúrában használt tűk fajtáit és a szúrási technikákat. A könyv foglalkozik az „égetéses gyógymód” (moxibució) használatával, valamint a masszázsok és légzésgyakorlatok leírásával is.
Az ie. 6 .század körül született meg a népi ihletésű bölcseleti-vallási irányzat, a Taoizmus, melynek megalapítója Lao-ce, az „Öreg Mester”. A Tao az út, mely a természet törvényeinek követését jelenti.
A legjelentősebb taoista írás a „Tao Tö King” (Az út és erény könyve). A taoista elmélet szerint a hosszú élethez hat módszer elengedhetetlen: a légzési gyakorlatok, a napkúra betartása, megfelelő tornagyakorlatok, a nemi élet szabályainak betartása, az ásványi eredetű (alkímiás) és növényi gyógyszerek alkalmazása, valamint a helyes étkezés.
Az ie. 5. században Pien Jüe az érverés tapintásával állapította meg a betegségeket, és megalkotta a pulzusdiagnosztikát. Tőle származik a mondás: „A jó orvos azt kezeli , aki még nem beteg; csak a rossz orvos kezeli azt, aki már beteg”.
Az ie. 3. században munkálkodott Csang Csing-csung, aki műveiben ír a mesterséges lélegeztetésről, valamint javasolja a piszkos ill. bűzös ételek, a járványban elhunyt állatok húsának megsemmisítését.
Az ie. 2. században Hua To már érzéstelenítésben operált növényi alapú bódító elixírjével. Nevéhez fűződik az akupunktúra elméletének és gyakorlatának további elmélyítése, kidolgozta a szúrási helyek megtalálásához szolgáló mértékegységeket. Mindezekből is jól látható, hogy a kínai orvoslás már évezredekkel ezelőtt jól kidolgozott rendszert képviselt, melyben jelentős hangsúlyt helyeztek a betegségek megelőzésére.
Fő jellemzője, hogy tapasztalati alapon nyugszik, az emberben észlelt jelenségeket logikus rendszerbe foglalja. Tana szerint az ember a természetes harmónia megtestesítője az Ég és a Föld, a két pólus, a Yin és a Yang között. Az embert a kozmikus, energetikai világ részének tekinti, mely szerint minden életmegnyilvánulás az energiaállapot kifejezője.
Az orvos feladata az energetikai állapot felmérése, értékelése, egyensúlyban tartása, a betegséget okozó tényezők meghatározása. Fontos szempont, hogy az embert egészében értékeli, figyelembe véve és észlelve a pszihés és testi diszharmóniát.
A kínai orvoslásnak azonban csak egy részét képezi az akupunktúra. Fontos elemei még a természetes gyógyszerek (növényi, állati, ásványi), a megfelelő étkezés, a mozgástherápia (Qi Gong , Tai Chi) és a különböző masszázsok.
A távol keleti gyógymódok a történelem során folyamatosan alakultak és fejlődtek. A Hagyományos Kínai Orvoslás a világon a legrégebbi gyógymódok közé tartozik, de aktualitását a mai napig megőrizte. Ezek a módszerek az európai emberek számára sokáig teljesen ismeretlenek voltak. Hisz a nagy távolság miatt sokáig nem érkezett korrekt tájékoztatás, hiteles beszámoló. Másrészt ezek a módszerek részben titkosak voltak, és emberöltőkön keresztül apáról fiúra szállt a gyógyítás művészete.
Mára már a világ megismerhette a híres keleti gyógymódokat, és azokat nagyon sok helyen együtt alkalmazzák a nyugati orvoslással.
